Tisztelem a pszichológiát, komoly tudománynak tartom.
Nem szeretem viszont, az amerikai pszichológia-felfogást, ahol már a kanárinak is külön pszichológusa van.

Véletlenül vettem észre M. Scott Peck könyvét az egyik kollégám asztalánál. Magamban puffogva, de azért belenéztem, hogy ugyan mivel hülyítik már megint az embereket. A betett könyvjelzőnél nyílt ki a könyv, volt benne néhány aláhúzott sor:

Az iménti diagnózisban a passzív szó azért kapcsolódott össze a függőség szóval, mert az ebben a rendellenességben szenvedő emberek mindig azt nézik, hogy más mit tehet értük és sohasem azt, mit tehetnek ők maguk, magukért.

Rögtön megragadta a figyelmemet, mert bizonyos okokból, az adott probléma engem is izgatott. Belenéztem még itt-ott, nagyon korrektnek és igaznak találtam a leírtakat. Ezért most az egész fejezetet kimásoltam és közrebocsátom, ki-ki, olyan következtetés von le belőle, amilyet akar.

Természetesen, sohasem lehet valamilyen megállapítást egy az egyben ráhúzni egy emberre, de az alapvető törvényszerűségeket mindenki felismerheti a saját életében, mint ahogy magam sem vagyok mentes a felvetett problémától.

Hogy ebből tud-e valaki olyan tanulságot leszűrni, amivel segíthet magán, vagy másokon, nos, azt hiszem, ez lesz az igazán kemény feladat.